Szentháromság vasárnapján ugyanúgy május 22-én ünnepelték a Magyar Református Egység Napját Kolozsváron, ahogyan 2009-ben, amikor először mondták ki Debrecenben, hogy az Evangélium Szerint Reformált Magyarországi Keresztyén Egyház külső, államjogi keretei megszűntek, és létrejött a Kárpát-medencei református egyházkerületek régi-új egysége, az új alkotmányon alapuló Magyar Református Egyház. Erre emlékeztek idén Kolozsváron, a Farkas utcai templomon belül és kívül egybegyűltek, akik az összetartozás szükségességét hangsúlyozták részvételükkel az istentiszteleten, úrvacsoravételen és egyéb ünnepi programon.

A nemrég felújított Farkas utcai templom nemcsak hogy zsúfolásig megtelt, de a falakon kívül elhelyezett padokon, székeken, épületek és sátrak árnyékában vagy a tűző napon ülve, állva, sétálva még körülbelül ugyanannyi ember vett részt az ünnepi istentiszteleten, ahol Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. „A Krisztus szeretete szorongat minket, mert úgy gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindazok meghaltak, és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” – olvasta az alapigét a Bibliából (2Kor 5,14-15).

A szorongatásról nem éppen kellemes dolgok jutnak eszünkbe, a szorongat ige szinonimái a mi szótárunkban inkább az, hogy: összenyom, ránk nehezedik, fullaszt – az eredeti szövegben használt szó fordítható azonban más jelentéssel is: összefog, körülfog – magyarázta az igehirdető. Tehát: Isten szeretete körülfog, összefog. Három szinten példázta ezt prédikációjában a püspök.

Először: Isten szeretete önmagával fűz össze. Ahogyan a Heidelbergi Káté első kérdésére adott felelet is mondja: nem önmagamé, hanem az Ő tulajdona vagyok. Bár mi inkább önállóságra vágyunk, és önmagunkéi akarunk lenni, egyszer csak rádöbbenünk arra, hogy nem jó nekünk, nem vagyunk biztonságban, ha senkihez sem tartozunk. Ady Endrének egy versével példázta ezt Kató Béla. A vers így kezdődik: „Sem utódja, sem boldog őse,/ Sem rokona, sem ismerőse/ Nem vagyok senkinek”, majd kimondja: „De, jaj, nem tudok így maradni,/ Szeretném magam megmutatni (...) Ezért minden: önkínzás, ének:/ Szeretném, hogyha szeretnének/ S lennék valakié”. Isten szelíden birtokol: engedi, hogy elmenjünk, földrajzi és lelki messzeségekbe, de közben folyamatosan hív magához, és bár megvan mindegyikünknek a maga útja, mégis jó tudni, hol van az otthon, ahová tartozom – foglalta össze az első pontot Kató Béla.

Másodszor: Isten szeretete egybefogja széteső életünket. Sokan, főleg a fiatalok, úgy érzik, hogy ugyan rengeteg lehetőség, kipróbálható feladata áll előttük, nem tudják, mihez kezdjenek magukkal, nem találják a helyüket – osztotta meg észrevételét a püspök. Útmutatást Pál apostol szavait értelmezve kínált: ha nem önmagamnak akarok élni, hanem hagyom, hogy Krisztus éljen bennem, akkor összeáll a szétesett életem, a mások szolgálatában rátalálok a magam útjára.

Harmadszor: Isten szeretete összefog minket másokkal. Az igehirdető gyerekkori emlékét elevenítette fel, amikor édesanyjának segédkezve lent és kendert tilolt: csodálattal nézte, ahogy a vékony, megtört szöszből erős kötél lesz, ha egybefonják. Számomra a kötél kifejező szimbóluma az egységnek – jelentette ki Kató Béla, és arra kérte a jelenlévőket: Engedjük meg magunknak, hogy minél többször megtapasztaljuk az egység erejét – akár oly módon, mint a nehéz helyzetbe került kárpátaljaiak felé történt, de akár örömben is, évente vagy még gyakrabban találkozva egymással Isten szeretetével körülölelt közegben.

Ünnepi beszédek hangzottak el

Istentisztelet után, de még úrvacsoraosztás előtt négy rövid üdvözlőbeszéd szólt az ünneplőkhöz. Bogárdi Szabó István, a Magyar Református Egyház lelkészi elnökeként a magyarországiak nevében mondott néhány szót. Visszaemlékezett a 2009-es készülődésekre, amikor többen feltették a kérdés: miért kell május 22-én kihirdetni a reformátusok egységét. „Nem azért, mert mi ilyen nyakas kálvinisták vagyunk, nem is politikai üzenetként, hogy mi majd példát mutatunk az összefogásra, hanem mert egyszerűen néha ki kell mondani evidenciákat” – fogalmazott. Megtörténhet ugyanis, hogy hiába van valami jelen, nem vesszük észre. Ahhoz pedig, hogy tudatosuljon, ismételni kell. A balatoni aranyhíd szemléletes képével hozta közelebb a hallgatósághoz a titkot: ha délután a keszthelyi öböl vizébe állunk, és a Nap felé nézünk, meglátjuk a csodahidat – de csak így, a fény felé fordulva, arra irányítva tekintetünket.

Lehetne az egység szimbóluma a híd is, vagy a prédikációban javasolt kötél, a református egység jelképének mégis a mélyen gyökerező és szerteágazó fát választották. Ennek köszönhetően Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, akit vendégként kértek fel szólni, szintén otthon érezhette magát az összetartozást ünneplők közösségében. Amint mondta: „ha a masszív törzs ágai más-más irányba is nőttek, a gyökerek, a fa ugyanaz. Ugyanaz az Anyaszentegyházunk, közös gyökérből táplálkozunk, egy törzsből valók vagyunk, és egy fa végül is akkor egészséges, ha nagy és szétágazó a koronája és gyümölcsöt terem.” Saját bevallása szerint a rendezvény lelkülete miatt családi találkozóra emlékezteti az evangélikus püspököt, aki szerint akkor lehet igazán tartalmas egy ilyen esemény, ha a családtagok találkozhatnak nem csak egymással, de a családfővel is, akiről a nemzetség a nevét kapta.

Mielőtt Orbán Viktor miniszterelnök rövid, köszöntő és méltató levele felolvasásra került volna, Kolozsvár magyar alpolgármestere kapott szót. Horváth Anna elmondta, kisebbségiként abban a hitben nőtt fel, hogy bár nem vagyunk egyformák, mégis összetartozunk, és erdélyi magyarokként az egységre törekvés nem opció, hanem létkérdés. „Ahol lassan mindenki mindenkivel meghasonul, és egymás ellenségeivé, áldozatává vagy hóhérává válik, ahol az igazságügy-miniszter luxusként emlegeti és lábbal tiporja az emberi jogokat, ott egyenként könnyen manipulálhatók és sebezhetők, kiszolgáltatottak vagyunk” – hangzott el. Ilyen helyzetben csakis a bizalomra és szeretetre alapuló egység az egyetlen járható út.

Az ünnepségen való jelenlét egyben bizonyságtétel

A Generális Konvent, az egyesült egyházat irányító legmagasabb képviseleti szerv a május 22-éhez legközelebb eső vasárnapot az új egyház születésének emléknapjává nyilvánította, 2010 óta változó helyszínen ünnepel együtt évente a 65 egyházmegye. Az idei találkozás mottóját az Apostolok Cselekedeteinek Könyvéből választották: Isten nemzetsége vagyunk.

A programfüzetben nyilatkozat olvasható, amelyet a Farkas utcai templomban ünneplő egyháztagok nevében fogalmaztak meg az egyházi képviselők. Mindenek előtt hálát adnak Istennek, aki annyi súlyos próba, szenvedés és kísértés között is fenntartotta a Magyar Református Egyházat. „A Református Egység Napján összegyűlt tagok, a távollévőkkel együtt, bizonyságot teszünk arról, hogy e világban levő éltünket úgy tekintjük, mint Isten földi egyházának építésére és szolgálatára rendelt időt, Isten szolgálatára szabott őrhelyet”. Az őrhely, legyen ez a család, a gyülekezet vagy a munkahely, megkívánjaa tévúton járók figyelmeztetését, és a hittestvérek buzdítását – mindezt felelősséggel és hűséggel.

A nyilatkozatot tevők és az ahhoz csatlakozók részt kívánnak venni az egyházi szolgálatokban, építeni kívánják a keresztyén egységet, oltalmazni a társadalmi békességet, megvédeni a keresztyén értékeket Európában és világszerte. „Hiszünk abban, hogy a keresztyén Európa és a magyar nemzet jövendője az Isten kezében van, s ebben a kézben jó helyen van” – olvasható a bizonyságtétel. Nem félelemmel, hanem bizalommal tekintenek a jövőbe, ahol Isten áldásai várnak a feléje forduló emberekre. Az egyéni és közösségi erkölcsi megújulás egyetlen útjaként hirdetik Isten kegyelmét, a megtérés evangéliumát és az újrakezdés lehetőségét.